Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.05.24. 18:01

Európa - A nyolcaddöntőre vonatkozóan.

Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n


 



A C csoport győztese játszik majd a budapesti nyolcaddöntőben a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon. Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának csütörtöki, kijevi ülésén meghozott döntés alapján 2020. június 28-án - a nyolcaddöntők második játéknapján - a C csoport első helyezettje a D, E, vagy F csoport harmadikjával találkozik majd a nyolc közé jutásért. Ez azt jelenti, ha a magyar válogatott harmadikként lépne tovább az F jelű kvartettjéből, akkor akár a kieséses szakaszban is otthon játszhatna.



Az már decemberben eldőlt, hogy a csoportkörre vonatkozóan a 12 ország rendező városai közül Budapest Münchennel került párba, és ez a két helyszín az F jelű négyes küzdelmeinek ad otthont. Erre azért volt szükség, mert ha kijut olyan válogatott, amelynek országa rendező, akkor a nemzeti együttes két találkozóját hazai pályán játszhatja a három csoportmeccséből. Budapest és München mellett Róma Bakuval, Szentpétervár Koppenhágával, Amszterdam Bukaresttel, Bilbao Dublinnal, míg Glasgow a beugró Londonnal került párba. A helyszínpartnerek egy-egy csoport hat mérkőzésének, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőnek adnak otthont. A torna nyitómérkőzését Rómában, a döntőjét Londonban rendezik.




El Correo on Twitter



Los partidos se disputarán en Londres, Ámsterdam, Bilbao, Budapest, Copenhague, Bucarest, Glasgow, Dublín... https://t.co/YJOGShaZb2




Avatar
BSTH
Sztár
Hozzászólások: 3598
Csatlakozott: 2010.01.11. 16:05

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.05.24. 22:36

A C csoport győztesére kíváncsi vagyok. Lehet, ki is megyek a meccsükre. Nagyon jó csapat.
Kilencvenhat angyal büszkén néz a Földre, büszkén néz a mennyből a Pool tizenegyére.
Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 53722
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.05.25. 05:57

Ez nekem nem kiszivárgásnak tűnik, de lehet tévedek.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 61333
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.05.25. 06:40

nem semmi szivárogtatás, remélem senki nem sérült meg ezekért a szupertitkos információkért
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
PTi
Ifista
Hozzászólások: 520
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: PTi » 2018.05.25. 07:33

Ez azt jelenti, ha a magyar válogatott harmadikként lépne tovább az F jelű kvartettjéből

Lemaradtam valamiröl, már ki is jutottunk?

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 61333
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.05.25. 08:18

PTi írta:Ez azt jelenti, ha a magyar válogatott harmadikként lépne tovább az F jelű kvartettjéből

Lemaradtam valamiröl, már ki is jutottunk?

igen, megcsináltuk
Agyarország jobban teljesít
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
BSTH
Sztár
Hozzászólások: 3598
Csatlakozott: 2010.01.11. 16:05

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.05.25. 10:17

Adamek írta:nem semmi szivárogtatás, remélem senki nem sérült meg ezekért a szupertitkos információkért

Majd kiderül. Pár orosz kettős ügynök kórházba kerül Londonban és el van boronálva.
Kilencvenhat angyal büszkén néz a Földre, büszkén néz a mennyből a Pool tizenegyére.
Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!

Avatar
Szpari4Life
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2709
Csatlakozott: 2014.07.06. 14:22
Tartózkodási hely: Borsigplatz

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: Szpari4Life » 2018.05.25. 14:24

Adamek írta:nem semmi szivárogtatás, remélem senki nem sérült meg ezekért a szupertitkos információkért

Azt remélem vágják, hogy mától érvényben van a GDPR... Csúnyán meg lesznek baszva.
1909 1928

Avatar
Savaria1919
BL-menõ
Hozzászólások: 8945
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Kiszivárgott, ki játszik Budapesten a 2020-as Eb-n

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.05.25. 16:35

Itt a válogatott kerete:
Ami jó: Bekerült Bosnjak
Ami nem: Gyurcsót és Futácsot kihagyta.
Kapusok

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők

Botka Endre (Ferencváros)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Csenpien)
Hegedűs János (PAFC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korcsmár Zsolt (Midtjylland)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Predrag Bosnjak (Haladás)
Szabó János (Paksi FC)
Vinícius Paulo (Videoton FC)

Középpályások

Elek Ákos (Kajrat Almati)
Gazdag Dániel (Bp. Honvéd)
Kleinheisler László (Asztana FK)
Nagy Ádám (Bologna FC 1909)
Nagy Dominik (Ferencváros)
Pátkai Máté (Videoton FC)
Szoboszlai Dominik (FC Red Bull Salzburg)
Vadócz Krisztián (Kitchee SC)
Varga József (Videoton FC)

Támadók

Böde Dániel (Ferencváros)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Sallai Roland (APOEL)
Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)
Varga Kevin (DVSC)
Varga Roland (Ferencváros)
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: BSTH valamint 31 vendég