Dániából igazolt a Loki

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.14. 19:36

Hivatalos bejelentés.

Dániából igazolt a Loki


Íme, a Loki bejelentése:


 


"Burai Erik Debrecenben folytatja pályafutását. A 18. életévét a mai napon betöltő támadó az elmúlt egy évben Dániában, a Midtjyllandnál futballozott, onnan tért haza, és klubunk 4 és féléves szerződést kötött vele. 


 


Burai Erik Zalaegerszegen született, és Hévízen, majd az Illés Akadémián nevelkedett. Szombathelyről igazolt tavaly januárban az FC Midtjyllandhoz. 


 


A fiatal játékos az utánpótlás-válogatottakban és klubja korosztályos csapataiban is szép számban szerezte a gólokat. A 2016-2017-es szezonban az U16-os kiemelt bajnokságban gólkirály lett, 27 mérkőzésen 29 találattal zárt. A 2017-2018-as szezonban a Haladás U17-es csapatában 11 meccsen 7 gólt szerzett, majd tavasszal a dán korosztályos bajnokságban 13 meccsen 6-szor volt eredményes. 


 


A Midtjylland utánpótlásának erejét mutatja, hogy az U19-es csapatuk a most zajló ifi BL-ben 4 meccsen 4 győzelmet aratott, és hamarosan az AS Romával játszik a 8 közé jutásért. 


 


Burai Erik egyébként tavaly januárban a Debreceni Labdarúgó Akadémiától a Red Bull Salzburga igazolt Bukta Csaba csapattársa volt az U17-es válogatottban, amelynek színeiben 8 mérkőzésen 3 gólt lőtt. 


 


Itthon összesen 168 hivatalos találkozón 175 gólt szerzett pályafutása során."

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.02.14. 19:46

Szombathelyi gyerek, az újjáépülő Haliban szívesen láttam volna.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46279
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2019.02.15. 10:34

Azt hittem, Hamlet. Illene a magyar és a debreceni fociba. Tragikus, kísérti apja szelleme, cselekedni nem képes.

Jó iskolába kerül. Itt nem szalad tőrbe, megtanulja leadni a pontokat és osztozkodni a társakkal a várdai és hasonló baksison. Ha felfedezik erényeit, még Felcsútra is igazolhat. Bár ahhoz még fiatal.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.02.15. 15:13

Remélem, beválik. Azt is, hogy van tartása.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.02.15. 17:34

nyúl írta:Azt hittem, Hamlet. Illene a magyar és a debreceni fociba. Tragikus, kísérti apja szelleme, cselekedni nem képes.

Jó iskolába kerül. Itt nem szalad tőrbe, megtanulja leadni a pontokat és osztozkodni a társakkal a várdai és hasonló baksison. Ha felfedezik erényeit, még Felcsútra is igazolhat. Bár ahhoz még fiatal.

Ú, bazmeg, tükörbe néztem, és láttam, mennyire keserű vagyok. Változtatni kell, de sűűrgőőősssen!
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46279
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2019.02.15. 21:39

Reginald McFreez írta:
nyúl írta:Azt hittem, Hamlet. Illene a magyar és a debreceni fociba. Tragikus, kísérti apja szelleme, cselekedni nem képes.

Jó iskolába kerül. Itt nem szalad tőrbe, megtanulja leadni a pontokat és osztozkodni a társakkal a várdai és hasonló baksison. Ha felfedezik erényeit, még Felcsútra is igazolhat. Bár ahhoz még fiatal.

Ú, bazmeg, tükörbe néztem, és láttam, mennyire keserű vagyok. Változtatni kell, de sűűrgőőősssen!

Én vagyok pesszimista, Reggie.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51165
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.02.15. 21:43

nyúl írta:
Reginald McFreez írta:
nyúl írta:Azt hittem, Hamlet. Illene a magyar és a debreceni fociba. Tragikus, kísérti apja szelleme, cselekedni nem képes.

Jó iskolába kerül. Itt nem szalad tőrbe, megtanulja leadni a pontokat és osztozkodni a társakkal a várdai és hasonló baksison. Ha felfedezik erényeit, még Felcsútra is igazolhat. Bár ahhoz még fiatal.

Ú, bazmeg, tükörbe néztem, és láttam, mennyire keserű vagyok. Változtatni kell, de sűűrgőőősssen!

Én vagyok pesszimista, Reggie.

A lényeg az, hogy kulákok ne legyetek!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74817
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.15. 22:48

Maradonapoli írta:
nyúl írta:
Reginald McFreez írta:Ú, bazmeg, tükörbe néztem, és láttam, mennyire keserű vagyok. Változtatni kell, de sűűrgőőősssen!

Én vagyok pesszimista, Reggie.

A lényeg az, hogy kulákok ne legyetek!

és kulákat ne egyetek
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Dániából igazolt a Loki

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.02.15. 23:06

nyúl írta:
Reginald McFreez írta:
nyúl írta:Azt hittem, Hamlet. Illene a magyar és a debreceni fociba. Tragikus, kísérti apja szelleme, cselekedni nem képes.

Jó iskolába kerül. Itt nem szalad tőrbe, megtanulja leadni a pontokat és osztozkodni a társakkal a várdai és hasonló baksison. Ha felfedezik erényeit, még Felcsútra is igazolhat. Bár ahhoz még fiatal.

Ú, bazmeg, tükörbe néztem, és láttam, mennyire keserű vagyok. Változtatni kell, de sűűrgőőősssen!

Én vagyok pesszimista, Reggie.

Hamm, én meg bekaplak, nyalj be régen nem küldtem cuccot, hijjnye de rég sajnálod magad.... ÍÍÍÍÍMÉÉÉÉL
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google Adsense [Bot], RAUL7 valamint 92 vendég